BRSE Nap és EDATS mérés – ahol a legkisebbek a legújabb technológiákkal találkoztak

A hideg téli napokat követően nemcsak a gyönyörű napsütés, hanem a gyerekek mosolya is beragyogta a Békéscsabai Röplabda Akadémia épületét.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület a múlt hétvégén rendezte meg a BRSE Napot, amikor a partneriskoláinkból az Akadémia csarnokában gyűlnek a legkisebbek, hogy megmutathassák ország-világ előtt, milyen ügyesek. A Petőfi utcai, a Jankay, a Szlovák, az Erzsébethelyi és a Lencsési iskolákban dolgozó kollégáink ezúttal 65 első és második osztályba járó gyermeket hoztak el erre a vidám sportolós napra. A gyerekek 24 csapatba sorolva röplabdáztak, sorversenyeztek, és ügyességi feladatokat oldottak meg forgó rendszerben a több részre osztott teremben.

Az egyik állomáson a gyerekek egy érdekes mérésen vehettek részt. Sportegészségügyi stábunk a gyerekek súlypontemelkedését mérte az ERASMUS+ SPORT program keretében megvalósított EDATS projekt által fejlesztett új, innovatív technológiával. A szenzorok segítségével költséghatékonyan és egyszerűen lehet mérni a sportolók súlypontemelkedését.

A reggel kilenctől délig szervezett programok zárásaként ajándékokkal kedveskedtünk az ügyeskedő sportolóknak, és összeálltunk egy nagy közös fotóra. Örömmel mondhatjuk el, hogy ismét remek hangulatú eseményt szerveztek a BRSE edzői és sportszakemberei.